Az MTV székháza Budapest központjában, a Szabadság téren volt több mint 52 éven át
Székház - a múlt
Az épületegyüttest eredetileg Tőzsdepalotának tervezték, a jeligés pályázatot Alpár Ignác nyerte. Az általa kedvelt kevert eklektikus-szecessziós stílusban készült el 1897-1907 között a bank és kormányzati negyedben, a történelmi Lipótváros szívében, a főváros egyik legszebb terén a komplexum. Az emléktáblán ez áll: "Ő császári és apostoli Felsége, I. Ferencz József dicsőséges uralkodásának idején" épült.
Az MTV-nek 1957-től, több mint öt évtizeden át otthont adó Tőzsdepalota azonban már nem felelt meg a XXI. századi televíziózás szakmai és műszaki követelményeinek Az intézmény hatékony működéséhez elengedhetetlenné vált a modern infrastruktúra megteremtése.
Gyártóbázis - a jövő
Az MTV életében az elmúlt évtizedek során többször is felmerült, hogy új gyártóbázisba költözzön. Ezért,számos koncepció látott napvilágot a terv megvalósítására.
Végül az MTV és a Millenniumi Média Kft. 2007 márciusában hosszú távú ingatlanbérleti szerződést kötött, amely szerint a Magyar Televízió 2009. július 31-éig beköltözött a már digitális műsorszolgáltatási igényeknek is megfelelő gyártóbázisba. E bérleti szerződés eredményeként az MTV egy olyan integrált cégközpont és gyártóbázis bérlője lett, amely műsorkészítési, technológiai és logisztikai szempontból egyaránt megfelel a legújabb követelményeknek. Az új bérleti konstrukció révén az intézmény a teljes gyártási, irányítási és adminisztrációs tevékenységét egy korszerű ingatlan-együttesbe, a korábbi kormányhatározatok által kijelölt óbudai helyszínre integrálta.
A költözéssel mintegy három évtizedes elképzelés vált valóra: a vezető nemzeti főadó a televíziózásra alkalmatlan belvárosi Tőzsdepalotából korszerű külvárosi médiaüzembe települt át. Több mint fél évszázad után egy európai színvonalú, modern gyártóbázis kulturált körülményei között dolgoznak a munkatársai.
MTV