Nyugat mesék hétfőnként az m1-en
Folyóiratok naponta születnek, és naponta szűnnek meg. Mi a titka annak, hogy a Nyugat 33 évet élt meg? Hogyan forgathatta fel néhány elszánt fiatalember a 20. század magyar irodalmát? Hétfő esténként minden kiderül a Nyugat mesék epizódjaiból.
A közszolgálati televízió egyik feladata a nemzeti kultúra megőrzése és bemutatása. A Nyugat alapításának századik évfordulója alkalmából ezért a Magyar Televízió január közepe óta mutatja be a folyóirat hagyományát, szellemiségét megelevenítő produkcióit. A Magyar Kultúra Napján egy 1932-es ünnepséget idézett meg a köztelevízió, legutóbb, a Petőfi Irodalmi Múzeumból közvetített beszélgetésen pedig Ady Endrét fogadta örökbe jelképesen két mai szerző.
Hétfőn, február 4-én este mutatkozik be a "Nyugat 100" évad egy újabb műsorsorozata, a Nyugat mesék. A 25 perces epizódok könnyed stílusban, dramatizált formában, sztárszínészek szerepeltetésével mutatják be a legendás folyóirat szerzőit. Részben úgy, ahogy a kortársak láthatták, részben úgy, ahogy ma csodáljuk őket.
A sorozat első, február 4-én, 22.45-től vetített epizódjában a lap születését, a Nyugat alapítóit és első szerzőit ismerhetik meg a nézők többek közt Kamarás Iván, Hámori Gabriella, Fenyő Iván és Szervét Tibor alakításában. A századelőt idéző, ám kortárs ritmusú és képi világú tévéjátékból kiderül, hogyan élt és alkotott Osvát, Ady, Fenyő Miksa vagy éppen Szabolcska Mihály. Milyen emberek voltak valójában, és milyen viszonyt alakítottak ki egymással? Az első adásból megtudhatják a nézők, miért tartotta a korabeli közönség Adyt a Nyugat alapítójának, és hogyan gyűjtötte a kéziratokat Osvát Ernő, a lap valódi alapító-szerkesztője. Életre kelnek a századelős, megsárgult fotók, mai sztárszínészek próbálnak fogást találni a Nyugat táborának különös figuráin.
Februárban, hétfő esténként sugározza a Magyar Televízió a Nyugat mesék további epizódjait. A 11-ei adásban irodalmi férfiideálokat keresnek a Nyugat mesék alkotói, 18-án este a szerzők konyhájába lesnek be, 25-én pedig a szívükbe. Mit jelentett a "kis irodalmi felvágott", és kik voltak a Nyugat szerelmes asszonyai? Hétfő esténként minden kiderül a Nyugat mesékből.
Nyugat mesék 1.: A Nyugat születése
Rendező: Seres Tamás
Szerkesztő: Magyar Ágnes
Szereplők: Fenyő Iván, Gyuriska János, Hámori Gabriella, Juhász István, Kamarás Iván, Kocsis Gergely, Szervét Tibor
Narrátor: Máté Gábor
Adásidőpont: 2008. február 4., 22.45, M1
MTV