Átszervezi a vezetői feladatokat a köztévé
A Népszabadság értesülésével ellentétben a Magyar Televízió nem tervezi az idén 400 ember elbocsátását. Csökkenti ugyanakkor a kiemelt fizetésűek számát.
Az idén csoportos elbocsájtással csak akkor számol a Magyar Televízió, ha a kormányzat a végkielégítések fedezetére tud és akar címzett támogatást adni. Medveczky Balázs ügyvezető alelnök ezzel cáfolta a Népszabadság mai számában megjelent értesülést, miszerint "az eddig hangoztatott kétszáz helyett négyszáz dolgozó leépítése is elképzelhető."
Csökkenni fog ugyanakkor a kiemelt fizetésűek száma. Az ügyvezető alelnök szerint úgy kell átszervezni a vezetői feladatokat, hogy azok kisebb létszámmal is végrehajthatóak legyenek. Nevek említése nélkül hozzátette: arra törekszik, hogy megállapodjon azokkal, akik az elmúlt években munkájukkal segítették a köztelevízió talpon maradását, nézettségének stabilizálását, de készek átadni feladatkörüket. Helyükre az MTV nem vesz fel senkit.
A Népszabadság azt is valótlanul állította, hogy "tavaly a köztévé két csatornájára együttesen is csak a nézők hat százaléka volt kíváncsi, szemben a kereskedelmi televíziók 20-25 százalékos közönségarányával." Schatz Péter üzleti és termékfejlesztési igazgató közölte: az MTV közönségaránya 2009-ben csaknem kétszerese volt annak, amit a lap közölt. Az MTV közönségaránya egyébként csaknem hatszorosan múlta felül a Duna Televízióét - ismertette az AGB Nielsen adatait az igazgató.
ORSZÁGOS TELEVÍZIÓK KÖZÖNSÉGARÁNYA (%)* 2009
| ÉV | MTV* | DUNA | TV2 | RTL KLUB |
| 2009 | 11.6 | 2.0 | 19.7 | 23.1 |
* Az m1 és az m2 együtt, a 4 évesnél idősebbek körében. Forrás: AGB Nielsen