Az MTV marad a magyar olimpiai csapat hivatalos tévétársasága
Újabb három évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Televízió (MTV). A szerződés aláírásának apropója az volt, hogy két hét múlva kezdődik a téli olimpia. A vancouveri játékokról 227 órában sugároz műsort a nemzeti főadó.
"A Magyar Televíziónak 50 éve kiemelkedő érdemei vannak az olimpiai eszme, a magyar olimpiai mozgalom és a fair play népszerűsítésében. Ezt ismertük el azzal, hogy az MTV ismét megkapta A Magyar Olimpiai Csapat arany fokozatú támogatója és A Magyar Olimpiai Csapat hivatalos televíziós társasága címeket." Erről Schmitt Pál, a MOB elnöke beszélt, miután ma aláírta azt az megállapodást, amely további három évre rögzíti az MTV és a MOB együttműködésének részleteit.
"A Magyar Televízió ugyan súlyos finanszírozási helyzetben van, de ez nem lehet akadálya annak, hogy a nemzeti főadó a sport, az olimpiai eszme, a magyar sikerek mellé álljon. A nézők is ezt várják." Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnöke fogalmazott így a szerződés aláírásakor. A jelentős forráshiánnyal küzdő MTV pénzzel ugyan nem, de szolgáltatással, vagyis reklámfelületek biztosításával támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot. Ez lehetővé teszi, hogy a hirdetési bevételek az olimpiai felkészülést szolgálják.
A nemzetközi és a hazai olimpiai mozgalom a fenntartható fejlődés eszméjének elkötelezett támogatója, hiszen a sportolók a fiatalok példaképei, akik a jövő nemzedékét a környezetvédelemben is pozitív tettekre ösztönözhetik. "A támogatási szerződésben ezért kiemelten szerepel olyan társadalmi célú hirdetések megvalósítása is, amelyek a környezetvédelem fontosságára hívják fel a figyelmet" - mondta Schulek Csaba sportfőszerkesztő, aki a MOB Környezetvédelmi Bizottságának tagja.
A megállapodás megkötésének apropóját a rövidesen kezdődő téli olimpiai játékok adták. A két hét múlva kezdődő vancouveri világjátékokról az MTV 227 órányi műsort sugároz. A Sport Főszerkesztőség stábja minden sportágat figyelemmel kísér: a jégkorong és a műkorcsolya mellett láthatóak lesznek az alpesisí-, az északisí-, a bob- és a gyorskorcsolya-versenyek. Kiemelt fókuszban azok a számok lesznek, amelyekben van magyar induló.
"Mindent megteszünk, hogy a lehető legszínvonalasabb legyen a vancouveri közvetítés. Ez azonban nagyon nehéz lesz, mert az MTV anyagi helyzete miatt nem tudunk a helyszínre riportereket küldeni" - mondta Schulek Csaba sportfőszerkesztő. Hozzátette: "A műsorokat - a korábbi gyakorlattal ellentétben - ezúttal a budapesti stúdióból szerkesztjük és kommentáljuk, így jelentős összeget spórolunk meg."
A megállapodás ünnepélyes aláírása után Schmitt Pál megnézte a Magyar Televízió óbudai gyártóbázisát. A MOB elnöke és vezetői bejárták azokat a stúdiókat is, ahonnan a téli olimpia közvetítései zajlanak majd, és ahova többen stúdióvendégként térhetnek vissza hamarosan.