Felülvizsgálják a cégbíróság februári végzését
Nem folytatódik az a törvényességi felügyeleti eljárás, amelyet a cégbíróság indított a Magyar Televízióval szemben azért, mert a részvénytársaság 2008 márciusa óta elnök nélkül működik. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis felfüggesztette az eljárás folytatását előíró, másodfokú, jogerős végzés végrehajtását. A döntés indoklásában a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy az MTV "az Alapító okiratának megfelelően, a kijelölt alelnök személyében, rendelkezik cégjegyzékbe bejegyzett cégjegyzésre jogosulttal, így képviselete biztosított." A felfüggesztés addig marad érvényben, amíg a Legfelsőbb Bíróság lezárja az MTV megbízásából a Csabai és Társa Ügyvédi Iroda által kezdeményezett felülvizsgálati eljárást.
Háttér:
Tízmillió forint bírság megfizetésére és a törvényes működés helyreállítására kötelezte másodfokú, jogerős döntésében a cégbíróságként eljáró Fővárosi Bíróság a Magyar Televízió Zrt-t 2010 februárjában.
A cégbíróság annak ellenére vonta 2008 őszén eljárás alá az MTV Zrt-t, hogy nem a médiavállalat, hanem a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának feladat- és hatásköre az elnöki pályázat kiírása, lebonyolítása, illetve a döntéshozatal, vagyis az elnök megválasztása. A médiatörvény rendelkezései alapján egyértelmű, hogy a kifogásolt helyzet nem az MTV Zrt. hibájából állt elő, annak a közmédia vállalat nem okozója, hanem elszenvedője.
A közmédiumok működését meghatározó médiatörvény nem tartalmaz részletes útmutatást arra az esetre, ha az elnökválasztásra feljogosított tulajdonosi testület bármilyen okból nem tudja ellátni feladatát, és ezzel olyan helyzet áll elő, amelyben a részvénytársaság önhibáján kívül törvénytelenül működik a gazdasági társaságokról szóló jogszabály értelmében. A Magyar Televízió Zrt. ezért rendkívüli jogorvoslat keretében kezdeményezte az ítélet felülvizsgálatát.